A marketing fogalma

Mi az a marketing? Mit jelent pontosan? Miből tevődik össze? Mi a célja? Kezdjük az alapoknál, amire aztán felhőkarcolókat is nyugodtan építhetünk! Nézzük…

A marketing fogalma

Mi az a marketing? Mit jelent pontosan? Miből tevődik össze? Mi a célja? Kezdjük az alapoknál, amire aztán felhőkarcolókat is nyugodtan építhetünk! Nézzük…

Huston, baj van

Ha valamit nem tudunk eredményesen végezni, akkor valamit nem értünk azzal kapcsolatban. A tanulás egyik leghatékonyabb módja, hogy megnézzük, hogy az adott dologgal, tárggyal kapcsolatos szavak mit jelentenek. Így lesz egy elképzelésünk, hogy az adott dolog, tárgy hogy néz ki, hogy működik, mire való, hogyan kell használni, stb.

Na, most akkor mi a marketing?

Ahhoz, hogy eredményeket érjünk el (pl.: ügyfélszerzés) a marketing segítségével, ahhoz értenünk kell magát a tárgyat, célját, összetevőit és használati módját.

Sajnos én azt látom, hogy ezzel nagyon sok cégnek, de még a szakértőknek is komoly gondjuk van. Mivel nem teljesen világos, hogy maga a tárgy pontosan micsoda, ezért az eredmények nem garantáltak. Ahol pedig nincsenek eredmények, ott kezdődnek a gondok. Hogy mennyire nem tisztázott a kérdés… Konkrétan van olyan weboldal, ami 76 féle módon határozza meg a „marketing” szó jelentését. Ezek közül az egyik szócikk szerint a marketing „nem eladás”. Hát akkor meg mi a „rosszseb”? Lájkok? Kattintás? Megjelenés?

Mivel sok-sok éve tanulmányozzuk, és alkalmazzuk (valódi) eredménnyel a marketing tárgykörét, ezért régóta szerettem volna már egy olyan írást készíteni, ami alapjaiban segít rendet tenni a témában.

A marketing jelentése


Íme:

„EGY KONKRÉT TERMÉK KIGONDOLÁSA, CSOMAGOLÁSA ÉS A KÖZÖNSÉG KEZÉBE VALÓ ELJUTTATÁSA” - LRH

A meghatározás alapján, ami rögtön leszűrhető, hogy a marketing az egy összetett, tág terület, ami nem 1-2 dologból áll.

Ez azért fontos, mert a tapasztalatom szerint manapság a marketing mindössze „online hirdetések feladására, menedzselésére” vagy „seózásra” korlátózódik, ami csak egy kis része a teljes folyamatnak. A szántóföldi növénytermesztésre sem mondhatjuk, hogy az „trágyázás”, mert nem csak ennyiből áll.

De haladjunk tovább, és szedjük részekre a fenti meghatározást…

„Egy konkrét termék kigondolása…”

Konkrét: világosan, pontosan meghatározott, kézzelfogható, beazonosítható, felismerhető dolog, tárgy

Termék: Befejezett, kész, elcserélhető érték (fizikai árucikk vagy szolgáltatás), amit mások annyira értékesnek tartanak, hogy hajlandóak fizetni érte. A továbbiakban „termék” alatt fizikai terméket VAGY szolgáltatást értek.

Tehát a marketing első és legfontosabb lépése, hogy van valamink, ami kézzelfogható, készen van, és értékes (nem nekünk, hanem) a vásárlónak. Döbbenet, de nagyon sok cég marketingje már itt elhasal. Sokszor, amit árulnak, vagy nem kézzelfogható, nem világos, befejezetlen vagy nem értékes a fogadóoldalnak. De olyan értékesítési oldalt is láttam már, amiben egyáltalán nem volt semmilyen termék!

Példák konkrét termékre:

  • Gluténmentes hamburgerek
  • Férfi hajvágás
  • Használt Apple-termékek
  • Gamer gurulós szék
  • Személyi edzés
  • Stb.
Glacier
Photo by Norbert Levajsics / Unsplash

Látod?
Világos, kézzelfogható, befejezett.

Több olyan megkeresésünk volt, hogy hozzunk érdeklődőket, vásárlókat valami tanácsadás / előadás / konzultációszerű dologra, ami egy kicsit ilyen, meg egy kicsit amolyan, de igazából mind a mai napig nem tudni, hogy pontosan mit is takar. Amikor termékszinten van zűrzavar, akkor a végeredmény szintén zavaros reklám lesz, aminek nem lesz eredménye.

Szóval, ha nincs egy pontosan megfogalmazott, kézzelfogható termékünk, akkor vagy keressünk, vagy gondoljunk ki egyet. A kigondolást szó szerint kell érteni. Pl.: Valaki mindig is krémekkel szeretett volna foglalkozni, ezért kitalálja, hogy készít egy krémet száraz bőrre, aminek ad egy nevet.

Haladjunk tovább.

„…csomagolása…”

Idetartozik minden, aminek a feladata az adott árucikk kelletése. Azok a dolgok, amelyek kívánatossá és vonzóvá teszik a termékünket, szolgáltatásunkat. Aminek hatására az emberek jó véleménnyel lesznek a termékkel kapcsolatosan. Ez persze lehet a termék tényleges csomagolása, a kinézete, a doboz, stb., de csomagolás alatt nemcsak ennyit értünk.

A termék weboldala, a katalógus, a szóróanyag, de még a dobozba kerülő számla is része lehet a „csomagolásnak”. Sőt, a jól megírt telefonos szöveg, az értékesítőknek szánt segédanyagok, a viszonteladóknak szánt reklámanyagok.

Tágabb értelemben idevehetjük az ügyfélszolgálatos kellemes modorát, a névjegyet, az e-mail aláírását, a tiszta recepciót, de még az értékesítő lelkesítő beszédét is…

A listát a végtelenségig lehetne folytatni, ezért itt a lényeg, hogy azok a dolgok, amelyek hatására jó véleménnyel lesznek, és akarják az adott terméket.

Photo by Kira auf der Heide / Unsplash
„…eljuttatása a közönség kezébe”

Ide kétféle tevékenység tartozik:

  1. Azok a tevékenységek, amelyek felhívják a termék közönségének a figyelmét, majd a megfelelő ismertetőanyaghoz (csomagolás) irányítják az illetőt, VAGY ismertető anyagok (a csomagolás) terjesztése, szétosztása széles körben.
  2. Azok a tevékenységek, amelyek gondoskodnak arról, hogy az illető ténylegesen meg is szerezze, és használja az adott szolgáltatást.

Az első pont olyasmiket ölel fel, mint az online (google, facebook) hirdetések indítása, menedzselése, óriásplakátok kihelyezése, szórólapok, postai levelek széles körű terjesztése, hírlevelezés, stb, de még a telefonos időpont-egyeztetés is idesorolható.

Itt az elsődleges cél az ember figyelmének a felkeltése, hogy hajlandó legyen elolvasni, megnézni, stb., hogy mit akarunk ajánlani neki.

Egy online hirdetés esetében a cél tényleg annyi, hogy megragadja a közönség figyelmét, és átkattintson a hirdetett oldalra. Ha ez megtörténik, akkor a hirdetés jól működik, és elérte a célját. A hirdetésekben semmit nem akarunk eladni. Csak a figyelmet akarjuk. Ha az megvan, akkor a fogadóoldal feladata eladni a terméket.

A második ponthoz tartozik minden olyan dolog, ami biztosítja, hogy meg is kapják a rendelt terméket, és használják is. Azért fontos a használatot is forszírozni, mert ha nem használják, akkor a vásárló soha nem fogja élvezni a termék nyújtotta előnyöket, így nem lesz sikerélménye, ergó nem fogja jó hírünket vinni.

A legfontosabb, hogy az illető tényleg meg is kapja a terméket.
Ez lehet egy árucikk kiszállítása, az ebook megküldése e-mailben vagy szolgáltatás esetén az ígért munkálatok tényleges elvégzése (pl. fodrász esetén az új frizura).

Meglepődnél, mennyire gyakori, hogy a csúcsszuper online marketing mellett végül azért nincs bevétel, mert a terméket nem vagy rosszul szállították ki, vagy olyan szolgáltatást hirdettek, amit valójában nem tudnak leszolgáltatni.

A felhasználóbarát weboldal, az egyszerűsített rendelés, a remarketing hirdetések, az oldalakon elhelyezett felugró ablakok vagy az elhagyott kosarasoknak küldött levelek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy segítsük az illetőt abban, hogy hozzájusson a termékekhez.

Tágabb értelemben idetartoznak az értékesítő lezárással kapcsolatos teendői, mint a kifogások kezelése, a szerződések aláírása, a pénz elvétele, stb., hiszen ezek is mind abban segítik az illetőt, hogy mihamarabb élvezhesse a termék nyújtotta előnyöket.

A marketing célja

Mint minden tárgynak, a marketingnek is van egy célja:

„Szükségletet teremteni, illetve ELADNI valamit” - LRH

A szükségletet teremteni annyit tesz, hogy elérjük a személynél, hogy azt érezze, hogy „EZ KELL NEKEM!”

Az eladásra külön szeretném felhívni a figyelmet, ugyanis mára nagyon divatosak lettek azok az „eredmények”, mint a facebook hirdetésre érkező lájkok száma, az hányszor jelent meg, vagy hányan kattintottak az adott hirdetésre.

Ezek nem eredmények.

Legjobb indulattal is csak részeredményeknek lehet nevezni.

A kutyát nem érdekli, hogy hányan látták a hirdetést, hány embernek tetszett, vagy hányan kattintottak, ha a végeredmény elmarad.

A marketing végeredménye: ELADÁS.

Egy olyan ügyfél, aki fizetett a termékért, és használatba vette azt.

Felkeltjük az érdeklődést, megteremtjük az igényt, az akarást, hogy „ez kell nekem!”, majd eladjuk, elvesszük a pénzt, odaadjuk a terméket, és „kalap-kabát”!

EZ a marketing.

Ha bárki azzal jön neked, hogy „de milyen sokan kattintottak / lájkoltak”, akkor mondd neki egész nyugodtan, hogyha számára ezek annyira értékesek, akkor bizonyára nem gond, ha ő is lájkokban, kattintásokban kapja a fizetségét…

Béke!